Csajos délutánra hívjuk a 8-12. évfolyamos lányokat április 9-én 16 órai kezdettel, a "Lányok a tudományban" nap alkalmából.
Ahogy a természet mindenkié, tanulmányozása is közös feladata nőknek és férfiaknak. A számok azonban azt mutatják, hogy a társadalom még mindig főleg a fiúkat irányítja a természettudományos pályák felé, a lányokat pedig gyakran más irányba tereli, akár érdeklődésük ellenére is.
Szeretnénk megmutatni, hogy a természettudományok tanulása és kutatása nemektől független, hogy a tanulmányaik során a lányok is éppen olyan eredményesek, mint a fiúk, és munkájukban a kutatónők is éppen olyan sikeresek lehetnek, mint a férfiak - anélkül, hogy női mivoltuk miatt hátrányba kerülnének, vagy azt bármilyen sérelem érné.
Kedves lányok! Rendezvényünk során benézhettek néhány laboratóriumba, elmondjuk, hogy mivel foglalkoznak az ELI ALPS kutatói, és személyesen találkozhattok kutatónőkkel, akiktől hiteles képet kaphattok arról, hogy milyen is nőnek lenni ezen a pályán. Várunk benneteket!
A rendezvényen előzetes regisztráció után lehet részt venni.